A XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó délkelet-magyarországi regionális találkozójáról

Tizenegy csoport előadást láthatták a kiválóan szervezett műhelytalálkozón a résztvevők. Olyan színjátszó ünnepen voltunk, ahol a csoportok kíváncsiak voltak egymás előadására, ahol minden csoportvezető ott volt a szakmai beszélgetésen, ahol a csoportok döntő többsége ott volt az utolsó előadás befejezését követően jó két órával a záráson, és kíváncsi volt arra, hogy mit mondanak róluk.
Szóval a szervezésben és a fejekben minden rendben volt – köszönet és gratuláció érte.
Miért műhelytalálkozó? Remek ház a Szent-Györgyi Agóra, persze, mindenki kapott öltözőt. De ott lehetett hagyni a nézőtéri széken a személyes felszerelést, mint egy próbán, és ezt mindenki természetesen kezelte. Nem a protokollra, hanem a munkára, játékra összpontosítottak, akik ott voltak ma.
Még egy személyes apróság: mentünk be a terembe, és a gyerekek közül voltak, akik messziről mutatták, hogy hova üljünk, hol a zsűri helye. Része voltunk a programnak, a ‘helyén kezelték’ a zsűrit is… (Kaposi László)