A XXVI. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó észak-dunántúli regionális találkozójáról

Sokszínű nap volt. Láttunk szerkesztett előadást népi dramatikus játékokat megidézve, de volt olyan csoport, amely az oratórikus játék hagyományát élesztette fel. S persze rengeteg csapat adott elő mesét vagy a mese valamely „elferdített” változatát – a nagyobb kamaszok szívesen szólaltak meg a kicsit karcosabb humor, az irónia vagy épp a szarkazmus hangján. Jó volt látni, hogy a gyerekek élvezettel voltak ott  a színpadon!
Szóba elegyedtem egy második osztályos kisfiúval, aki az egyik előadás főszereplője volt. Azt kérdezte tőlem az előadásuk után, mit mondok én, hogyan teljesítettek. Visszakérdeztem: teljesítettetek? Hát sehogy. Némi döbbent elkomolyodás az arcán. Én meg úgy folytattam: hiszen ti csak játszottatok. És visszajött a mosoly az arcára.
Tizenkét, többnyire élvezetes játék sorjázott ma a vasvári színpadon, s minden játékban – a ritmusbeli döccenések, a térszervezés hiányosságai, a dramaturgiai eldöntetlenségek vagy éppen a zenehasználat eklektikussága dacára – ott volt a színpadra lépőkből sugárzó öröm, hogy jó együtt játszani. Ez volt talán a legfontosabb, hogy ők már tudják: örömmel játszani együtt és egymásért, felelősséggel. (Németh Ervin)